PADOS Group

RÓLUNK

A PADOS Group egy teljes egészében magyar magántulajdonban lévő építőipari cégcsoport.

Vállalatunk egy 1989 óta működő cégcsoport tagjaként jött létre 2016-ban. A kezdeti kis vállalkozás a kitartó, szisztematikus munkának köszönhetően a térség egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát a generálkivitelezés terén. Később – a szolgáltatásokat bővítve – vált ki és jött létre a PADOS Group. Szakmai alapját és tapasztalatát tehát a 20. század végétől megszerzett tudás adja.
Széles körű és jelentős referenciákkal rendelkezünk helyi, valamint országos szinten egyaránt. A közintézmények és egyéb épületek felújítási munkálatainál az építészeti örökség megóvását figyelembe véve építjük újjá a múltat, erősítjük meg a jelent, és biztosítjuk a jövőt. Mindemellett részt veszünk újonnan létrejövő beruházásokban is, legyen szó társasházakról, csarnokokról, ipari létesítményekről, irodaépületekről, áruházakról, oktatási intézményekről, sportlétesítményekről, vendéglátóipari egységekről, kórházakról vagy egyéb egészségügyi létesítményekről.

Fővállalkozásaink során tevékenységünk a tervezési és előkészítési fázistól kezdve a beruházás teljes körű lebonyolításán, kivitelezésén keresztül egészen a kulcsrakész állapotban való átadásig terjed, beleértve az adott projekt előtti és a lezáráshoz szükséges összes engedélyeztetést. Mindezek által fedjük le az építőipari kivitelezéseink teljes szegmensét, és tartjuk egy kézben a projekteket, ezzel garanciát és kényelmes, biztos megoldást kínálunk megrendelőink számára.


Bizalommal kérnek fel bennünket az elkészült tervek alapján megvalósuló projektek generálkivitelezésére is.

A megálmodott, nagy tapasztalatot és szaktudást igénylő épületek létrehozásánál a magas színvonal alapvető elvárás saját magunkkal és a velünk együttműködőkkel szemben. Ezért keresik fel cégünket a visszatérő megbízóink mellett az új ügyfelek is.


Szakipari munkáink a magasépítéssel kapcsolatos monolit vasbeton szerkezetépítéssel járó feladatokra, továbbá az adott létesítményhez tartozó mélygarázsok, illetve parkok, közterek elemeit képző támfalak és egyéb, a helyszínen öntött tartozékok betonacél-szerelési, zsaluzási és betonozási munkáira terjednek ki.


A jelenkor követelményeihez igazodó modernizálás és az új építési munkák mellett nagy arányban foglalkozunk saját beruházásokkal és ingatlanfejlesztéssel is.
Folyamatosan keressük az olyan befektetéseket, amelyek lehetőséget kínálnak arra, hogy új vagy megújult lakófunkciók, illetve munkahelyek jöjjenek létre, szem előtt tartva a saját dinamikus fejlődésünket. Kiterjedt ingatlan-portfólióval és építőipari referenciákkal rendelkezünk ezek terén is.


A vezetőség és a munkavállalók mindannyian elkötelezettek a pontos, precíz munkavégzés és a minőségi előírások maradéktalan betartása mellett. Fontosnak tartjuk a kollégák folyamatos szakmai továbbképzését, és nagy hangsúlyt fektetünk a technológiai újdonságok nyomon követésére, mert hisszük, hogy csak így tudunk hiánytalanul megfelelni a mai kor kihívásainak. Munkamódszerünk projektszemléletű, így partnereink megbízásakor minden esetben a legrátermettebb, az adott feladathoz a legtökéletesebb szakmai profillal rendelkező munkaerőt biztosítjuk. Ezt a saját műszaki- és szakembergárdánkon túl, széles körű, több évtizede tartó alvállalkozói kapcsolatainknak köszönhetően is garantálni tudjuk.



ÉRTÉKET ÉPÍTÜNK

 

 

A PADOS Group egy olyan építőipar-központú cégcsoport, amely értéket teremt- és óv meg, illetve beruházási és befektetési lehetőségeket keres, mellyel biztosítja a társadalom- és saját jövőjét, egyben a hosszú távú gondolkodásba vetett hitét.
Társaságunk számára kiemelten fontos a tehetséges és motivált munkavállalók kiválasztása és megtartása. A megfelelő és kellemes munkalégkör kialakításával, új kihívásokkal és a fejlődésre, megújulásra késztető projektekkel a kollégákra nézve is ÉRTÉKET ÉPÍTÜNK.
Célunk a magabiztos és tudatos előrehaladással, hogy megkerülhetetlen és stabil vállalat legyünk.
Ezekkel az alapelvekkel válunk teljessé és olyan közösséggé, amire büszkék vagyunk.

DSC00043_kész3

„Ha egyszer saját munkánkhoz visszatérve történelmi örökséget rekonstruálunk, akkor már elértünk valamit.”

Pados László
tulajdonos, ügyvezető

tevékenységeink